A cukrászdában az a jó, benne minden földi jó. Édes. Sós. Keserű. Savanyú. Meleg. Hideg. Különös esemény történt: a torták, linzerek, krémesek, minyonok, piték morogtak: a csokis kuglóf elterpeszkedik, elfoglalja a helyet előlük, kelleti magát. Nappal szünetel a hideg- és melegháború, de éjszaka elszabadul a pokol.

A kuglóf ordít: - Én vagyok a hatalom! Az eper torta siporog: - Hadjátokk piccikét érvényesülni habocskámat! A puncs fagyi hidegen dörrent: - Gyalázat, elolvadok a sok hülyeségtől, mielőtt nyalnának!

A dagi kuglófból ugráltak kifelé a mazsolák, annyira mérges volt: - Engem szeretnek a legjobban, mert bízhatnak bennem reggelire, ebédre, vacsorára; hááá, szétrobbanok! - Persze, neked van a legtöbb vaj a nagy hasadon - pislogott a piskóta. Nyolc tojásos. A dobos torta dobolt, énekelt: - Szép va-gyok, fi-nom, mit a-kar egy mi-nyon?

A zajban felébredt a zserbó, a muffin, a puszedli, félrelökték a sajtos rudat, és határozottan szóltak: - Csendet! A túrós kevert hívta a mákos bejglit, mert neki volt a legnagyobb tekintélye a cukrászdában (úgy hitték, nagyon okos, ha különös neve van).

Csend lett. Reggel a cukrász kisasszony sikított, amikor meglátta a rombolást: a sütemények széttottyadva, morzsára hullva punnyadtak az asztalon. Csak a csokis kuglóf pöffeszkedett: a botturmixot bérelte fel az öldöklésre.

A cukrász kisasszony könnyező szemekkel látott újra munkához. - Miért, miért tették - suttogta -, hiszen mindegyiküket szeretik az emberek.
Az édeset. A sósat. A keserűt. A savanyút. A meleget. A hideget.

Jancsi amerikai elnök akart lenni. Már nyolcévesen. Jancsi úgy hitte, hogy az amerikai elnököt mindenki szereti, az amerikai elnök azt csinál, amit akar.
Juliska modell akart lenni. Olyan, mint a brazil születésű, amerikaivá lett Gisele Bündchen. Ő magyar születésű világsztárként képzelte el a jövőjét New York-i, párizsi, milánói, moszkvai, pekingi kifutókon.

Jancsi laza fiú, Juliska kényes-fényes leányka. A testvéreket a szüleik rimánkodva kérték, néha megpofozták: - Tanuljatok! Sokat!
Megunták: Jancsi az évszámok, Juliska a testnevelés elől menekült. A fővárosi dzsungelbe. Féltek a veszélyekkel teli utcán; a feliratok, a kirakatok láttán. Úgy mint: múzeum, népművészet, képtár, egyetem, napilapok, magazinok; játszótér, kondi szalon.

A legjobban a Magyar Tudományos Akadémia portásától tartottak. Az öreg, valami E-Ötvös Józsi bácsi szigorúan szólt rájuk: - Gyerekek, tanulni, tanulni, mindig tanulni! Köll!
Idegesek lettek - hogyan lehetne így élni -, E vagy Ötvös, vagy mi, Józsi bácsit lapátra tették. A tervük, hogy a Lánchíd aljába száműzik, nem sikerült. Sőt! A portás nekilátott Jancsi és Juliska agykínzásának. Jancsi írt. Golyóstollal. No enter! Mikszáth bácsit kellett olvasnia. Halkan. Juliska sírt. No tévé! Petőfi Sándor verseit kellett olvasnia. Hangosan. Eötvös József portás nagyothallott.

Rémséges! Hazaszöktek. Juliska lemosta arcáról a mázt. Testvére a lexikonból bötűzte: …Ifj. Barack Hussein Obama amerikai elnök a Columbia Egyetemen és a Harvardon végzett…
…Jancsi már a Magyar Tudományos Akadémia portása akar lenni. Inkább.

A szegény ember legnagyobb fia az Óperenciás tengeren túlra vágyott. Édesapja egy éjszakán megfoltozta a gyerek bakancsát; az édesanyja sütött pogácsát, és a szép nyári napon elsétáltak a közeli város vasútállomására. Négy testvére is elkísérte a bátyust - megnézni a vasmozgót, hogyan száguld. El.

A szegény ember eladta tehenét, lovát. Az árukból indult a világba a fiú. A bácsikája a zsebébe dugott egy bankkártyát, kiokosította a legnagyobb fiút a haszná(latá)ról.

Az év hetedik hónapjának hetedik napján álltak a vasúton.

- Aztán fiam, akkor gyere, ha boldog lettél - mondta a szegény ember, és vállon veregette a legidősebb fiát. Odébb húzódott, hogy a felesége kisírhassa magát az elválásban.

A vonat elvitte a gyereket. A testvérek sikítva ugráltak a vasmozgó mellett: - Visszahozd ám a mi bátyánkat!
Hét nap. Hét hét. Hét hónap. Sokszor hét… A fiúról semmi hír nem érkezett.

Él? Halt? Eszik? Kilyukadt a cipője? Van pogácsája? Kit ölel? Tanul? Dolgozik? A szülők esténként kérdezgették egymástól, ami után kéz a kézben sétáltak az ágyukig.

Hét esztendő szaladt el. Szép nyári nap volt. A család borsót fejtett az udvaron. Csendben. Dudaszó zavarta meg szótlanságukat. Felnéztek. Egy úr nyitotta meg a kiskaput. A legnagyobb fiú haza érkezett. A testvérek egyenként hordták be a házba a rengeteg ajándékot a fekete terepjáróból. Biciklit is.

- Boldog voltál-e, fiam? - dörmögte a szegény ember.

- Nem, édesapám, soha, egy percig sem. Csak most, hogy itt ülök újra a körtefánk alatt. Ilyen marasztaló padocska nincs az Óperenciás tengeren túl.

Tíz év alatt tizenhatszorosára nőtt azon fiatalok száma, akik naponta interneteznek: a 15-19 évesek öt órát töltenek el a különböző képernyők előtt - derül ki GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis tanulmányának elemzéséből. A rádió nem vonzó, a magazinokat is kevesebben forgatják.

Drasztikus változásokat hozott a mindennapokban az internet használata. Ma arról vitázunk: annak áldása, hogyan válhat átokká. Netfüggőség dúl.

Pedig. Hiába imádja a gyerek a palacsintát, nem kap reggel, délben este lekváros, túrós, kakós csemegét. A palacsinta elcsaphatja a gyomrukat, a számítógép becsaphatja tudásukat, gondolkodásukat. Az ész nélküli habzsolások hatása fizikai állapotuk romlása lehet. Elszigetelődnek a netkalandozók. Ketten vannak: ember + gép. Otthontartó, bezáró, cseppet sem fiatalos állapot ez - sportolás, közösségi programok nélkül.

Nyafogni nem nehéz, de tessék belegondolni: mit kínálunk a lányoknak, fiúknak kikapcsként? A pénztelenségre hivatkozva egyre kevesebbet, és ez a korosztály már játszani sem tudott.

Az nem megoldás, hogy lazításként kattintgatnak a távirányítón. Nagy szellemi erőfeszítés nem kell a bulvár, jellegtelen, ezerszer ismételt műsorokhoz.

Igaz, a tévézés egy része ki van fizetve: az adófizetők az idén 60 milliárd forintot költenek a négy közmédium működtetésére. Ez másfélszerese a kőszínházak támogatásának, és majd’ négyszerese annak, ami sportra jut - derül ki a felmérésből.

Ha nem figyelünk a fiatalokra; ha dumával, minden vacakra felelőtlenül eltapsolják előlük a milliárdokat, akkor tőlük várhatunk-e elismerő tapsot?

Kimaradt a gimnáziumi életemből a reál tantárgyak szeretete. Tanáraim értetlenkedtek: nem igaz, hogy a matematika, a kémia, a fizika jegyeim nem bírnak felnőni a többihez. Vajon ki volt a hibás?
A matekkal való (v)iszonyom spenótos: azt csak utálni és imádni lehet. Is-is állapot nincs. Az alapműveleteken kívül fizikai fájdalmat is érzek a számok, azok összefüggései és a kajánul megoldásra kínálkozó feladatok láttán. Ezt takargatni más irányú tudással lehet, de belül örök hiányosságom, fájdalmam marad.

Soha nem voltam annyira okos, művelt, mint az érettségikor. Igaz, tanultam.
Falus András egyetemi tanár nagy sóhaját olvasom Vészhelyzet az oktatásban és a tudománypolitikában címmel: „…drámaian csökken a természettudományos tárgyakat tanító tanárnak jelentkezők száma a felsőoktatásba… elfogynak a tanárok; …Mi lesz a 2020 körül az iskolákból kikerülő társadalmi réteggel? …Ki fog Adyt és Shakespeare-t idézni blődli reklámrigmusok helyett?“

Az oktatás mindenek felettiségét kívánja az akadémikus. Igen, ahelyett, hogy az állam unos-untalan a családok életében kotnyeleskedik, az iskolarendszer állandó fejlesztésén agyalhatna - nem smucigoskodva pénzzel, a tanári hivatásnak erkölcsi tartást kínáló törvényekkel.

Túl vagyunk a tologatós számoló szerkentyűn, de élünk-e a korszerű ismeretek, az erkölcs, a közösségi élet tanításával? Felkapjuk a fejünket, ha a rendőr angolul szólal meg; ha az anya ismeri a gyermekbetegségeket; ha egy bölcsész megjavítja a vízcsapot.
Ha majd igen, akkor: Viva, Európa!

Királyválasztásra készültek az állatok. Az alkotmányuk kimondja: addig lehet valaki uralkodó, ameddig el tudja szívni a békepipát. Az öreg oroszlánhoz már hiába jöttek a rokonok, ismeretlenek, nem tudta kibékíteni őket egymással. A pipa kiesett a mancsából. Elfogyott az ereje. Töprengett, ki legyen az utóda.

A medve? Szóba került ereje, okos dörmögései okán. De lopta a gyümölcsösöket, és átaludta a telet. Egy királyságot pedig nem lehet hónapokig magára hagyni.

A párduc? Szóba került világpolgársága okán. Ám hirtelen haragjában gyakran megette tárgyaló partnereit.

A bagoly? Szóba került nemzetközileg elismert tudományos munkája okán. Ám fogalma sem volt a problémákról; írta még doktoribb elmélkedéseit. Csak huhogott, ezzel éppen nem értett szót a néppel.

Az elefánt? Szóba került teherbíró képessége okán. De annyit evett, hogy az élés raktárat zárni kellett előle. Mire számíthattak volna a rászorulók?

A páva? Szóba került szépsége okán. Olyan buta volt, hogy a vaddisznópár összes lábát sem tudta megszámolni. Ész nélkül lehet ugyan királyságot nyerni, de veszélyes.

A királyválasztás napján az oroszlán szép búcsúbeszédet mondott. A nyulat javasolta királynak. Fürgesége, diplomáciai érzéke, „a gyengére vigyáznak az erősek“ okán. A róka azonnal beállt testőrének.

A vigadalmat emberek zavarták meg. Késekkel, puskákkal… törtek az ünneplőkre. Legelőször az új királyt ölték meg. A leggyengébbet.
- Nincs az a hatalom, amit egy másik nem képes elsöpörni, ha akarja - mormogta az oroszlán, és vénségére megadásra emelte fel a mancsait. Hiába.

Geszti Péter kivívta nézők sokaságának ellenszenvét az X-Faktorban. A hat lány versenyzőből azokat küldte haza, akiknek - jaj, de meglepő egy énekversenyen - hangja van. Szerencse, hogy a Megasztárban annak idején Tóth Vera, Oláh Ibolya, Rúzsa Magdi mentora az értő közönség volt. A kiebrudalt Dzsenifer, Katica, Enikő külön versenyben bőven lepipálná a döntősöket.

Más. Geszti, miért engedhet meg magának megalázó kritikát egy lány testsúlyára? Duplán pikáns helyzetben, hiszen mellette ült Falusi Mariann. Nem ő volt az egyetlen - a kamera mindent lát- hall -, aki gúnyolódva mondott semmit a produkciókról.

A nézőket is hülyére vették: mentorokra bízták a döntősök kiválasztását; aztán meg majd megvesznek az sms-ekért.
Ilyen pimaszságot Angliában, Amerikában nem tesznek meg. Arrafelé maradt tisztelet, alázat a nézők iránt. Ha a vasárnap döntőbe került kismamáért aggódnának, örömmel mondom: a baba már két hónapos.

Egyre ellentmondóbb az üzleti vállalkozás, amelyikben a balek néző és a versenyző csak ürügy. Joggal kérik számon sokan: miért a testvérpár; híres zenészek gyerekei; a szűk szakmában ismert, ám halovány énekesnő jutott tovább a fiatal, csiszolatlan gyémántok helyett? Belőlük lett volna kunszt sztárt faragni!

Ettől a zsűritől szakmázást nem várok, kíváncsi vagyok, a más zenei kultúrában élő Malek Miklós meddig bírja a szappanoperát?

Megkezdődött az angliai verseny új szériája; Paul Potts és Susane Boyle után megvan az új hangcsoda. Figyelem! Ötvenéves, száz kilónál többet nyom. Megőrülnek érte.
Hülyék ezek az angolok?

Megígértem Itt is, ott is négy nő című jegyzetemben, hogy a választások után megnézzük, megyénkben hány nő igyekszik szolgálni a közt. A polgármesterek között böngésznék.

Túl vagyunk egy újabb politikai pörgésen, ezt ki-ki vérmérséklete szerint élte túl. Mindenesetre a választásokon a részvételi arány még az országos átlagnál is alacsonyabbra sikeredett megyénkben. A miértekre válaszoljanak az okos politológusok. (Közöttük is alig-alig akad hölgy)

Szimbolikus, hogy Esztergomban az „örökös polgármesternek“ vélt vezetőt egy hölgy, Tétényi Éva győzte le. Nagyon. Óriási húzás volt programja és személye mellé állni a jobb sorsra érdemes városban. Ám a java most kezdődik, szükség lesz a polgármester asszony türelmére. Megragadott minden nyilvános fórumot. Nincs közéleti titka, kiterítette kártyáit. Tetszik.

Bábolnán dr. Horváth Klára a régi-új polgármester. Függetlenként. Hol van már a párt színe? Dr. Udvardi Erzsébet is folytathatja a munkáját Kisbéren. Olyat tudhatnak ők, amivel a választópolgárok többsége elégedett. Nyergesújfalun Miskolczi Józsefet Mihelik Magdolna váltotta.

A kisebb településeken a függetlenek vállalkoztak újra, illetve először vezetőnek: Sáhóné Horváth Márta, Lamanda Károlyné, Császár Beke Gyöngyi, Szücs Attiláné, Kókai Rita, Bódis Jánosné, Hajduné Farkas Erika, Kosztkáné Rokolya Bernadett, Menoni Gabriella.

Kevesen vannak, irántuk a bizalom sok. Sok a munka is: a család, a szabadidő rovására. Hiszem, hogy képesek összehangolni a helytállás kényes egyensúlyát. Tudják, ők nőből vannak. Megértő férfiak mellett. Ugye?

Van, amikor nehezen fogjuk vissza magunkat. Mint most én, de minden normális ember. A Vöröskereszt nevében sokan pénzt csalnak ki az országban az iszapkatasztrófát átéltek megsegítésére. Ezek trógerek, aljas idióták - nincs miért visszafogni magam -, akik megcsapolnák a maguk hasznára az embereket.

Ez a hülyék katasztrófája. Füleljék le őket, aztán sutty, a sunyiba!
Azon gondolkodom, hogy van remény a kicsit meggyűrt országunkban. Ha nagy a baj, ha tragédia ér, képesek vagyunk összefogni ismeretlenekért, az embertársainkért. De hát ez így természetes.
A kolontáriakat szétrobbantotta, belepte az ocsmány vörösiszap, de egyemberként (kivéve a néhány embertelent) segítünk reményt, újra élet lehetőséget lehelni az ottaniakba. Tudjuk, tudják, nagyon nehéz lesz.

De amíg milliárdosként, szegényként, betegként, öregecsként, fiatalként…, százezrek nyitják ki a bukszájukat, a szekrényüket, a spájzukat a segíteni akarás legtermészetesebb módján, addig képzeljük azt, hogy az iszapon túl is lesz közös életünk.
Halottak. Sérültek. Zokogó, fáradt, tönkrement emberek…, akiknek mindenük elveszett, akiket csak együtt „támaszthatunk fel” az eleddig elképzelhetetlen állapotukból.

Az igazságszolgáltatás persze végezze a dolgát, de nem gondolom, hogy a felelősök megbüntetése bármiféle elégtétel lehet a lelkileg, anyagilag összeesett kislányok, kisfiúk, anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák számára.
Új élet, új álom kell.
Hátha tanulunk: végre összefogunk egymásért, az országért, a jövőnként. Meg tudjuk tenni? A tragédián kívül is?

Aki oda teszi magát milliók színe elé, annak meg kell(ene) gondolnia mit tesz; kinek és minek kötelezi el magát. Mert éber, kritikus milliók figyelik rezdüléseit. Túl a celeb (vagy mi) világ álságos manipulálóin kívül is.

Gondolom, mindenki igyekszik jóban lenni a gondolkodásmódját, az értékítéletét megszabó erkölcsi-etikai normákkal. A jó ízlés határain belül - A-tól Z-ig - számos világnézeti, illetve vallási meggyőződés elfogadása vagy elutasítása belefér. Csakhogy nálunk nehéz együtt élni emberek sokaságának - a „Te melyik oldalon állsz?“ politikai kukkolás miatt. Ha valaki vállalja elveit, sokkal tisztességesebb, mint a sunyik haszonleső, ide-oda csapódása.

Csakhogy! Hamar céltábla leszel, ahogyan a nagyszerű énekesnő, a nézettségi csúcsokat döntő X-Faktor zsűritagja. Lecsaptak Keresztesi Ildikóra a nézők, miután Fidesz-kampányfilmben vállalt jelöltet népszerűsítő szerepet. Érdemei elismerése mellett vele sem megengedőbb az emberek nagy része.

Az RTL Klub a műsorvezetőivel aláírat egy szerződést, amely kizárja, hogy a csatorna beleegyezése nélkül részt vegyenek bármilyen reklámkampányban, vagy médiaszereplést vállaljanak. Az énekesnő nem a csatorna műsorvezetője. Szabályos.

A hivatalos dumába az érintett(ek)nek nem férne bele jó ízlésről, mérsékletességről, felelősségről pár gondolat? Minimum ennyi sem?

A szakmai, művészi mellett - megosztó - politikai, kampányszerepet is vállalni kockázatos. Felmerülhet..:
1. …a visszaélés,
2. …az előre megfontolt szándék,
X. (faktor nélkül) …a hiteltelenség gyanúja.